Milyen függöny illik az otthonomhoz?

A házunk, lakásunk egészen addig csak tető a fejünk felett, amíg nem varázsoljuk otthonná. A jól megválasztott fényáteresztő függöny segít ebben: széles választékuknak köszönhetően olyan hangulatot és stílust vihetünk hajlékunkba, amilyenre csak vágyunk.

galeria_8805

A Cilitex Bt. 1994 óta foglalkozik lakástextilek értékesítésével, Metykó Krisztina, a cég vezetője elárulta, hogy a több mint másfél évtized során többször szembesült azzal, hogy nem mindenki ismeri a függönyökkel kapcsolatos fogalmakat, pedig azok megkönnyítik elképzeléseink tisztázását, valamint magát a vásárlást is. Épp ezért vállalta, hogy bemutatja azokat: első lépésként a fényáteresztő textíliák világába kalauzol el bennünket.

Batiszt – letisztult báj
A sűrű szövésű, igen finom len- vagy pamutfonalakból szőtt, könnyű textil Franciaországban készült el először, többféle színben kapható, és gyakran díszítik különféle hímzésekkel. A batiszt elsősorban a vitrázs függönyök kedvelt alapanyaga – de nem kizárólagosan -, mivel azok az ablaknak csak egy részét takarják, így gyengébb átlátszósága nem zavaró, sőt, földszinten kifejezetten jó szolgálatot tesz. Vasalást igényel.

bev1

Jacquard – töretlen népszerűség
Az elnevezés nem a függöny anyagára, hanem a szövésének technikájára vonatkozik, aminek köszönhetően különleges, bonyolult és akár nagyméretű minták díszíthetik a textilt. A kézi horgolást utánzó megjelenés kedvelői, de a bordűrös függönyök rajongói is jacquardot választanak, hiszen a technológia rugalmasságának köszönhetően mindig képes lépést tartani a legújabb trendekkel. Könnyű kezelhetősége mellett ennek is köszönheti népszerűségét. Előnye: nem igényel vasalást.

Muszlin – keleti varázslat
Nevét Moszul városáról kapta, de valójában Dakkából származik ez az eredetileg pamut gyöngyfonalból szőtt anyag. A sűrű szövésű, de áttetsző textil lágy esése miatt nem csupán elegáns blúzok, nyári ruhák, de a lakás öltözékének is kiváló alapanyaga lehet. Az eredendően fehérítetlen vagy fehér színű pamutot gyakran megfestik, díszíthetik nyomott motívumokkal, hímzéssel vagy akár szövéssel is, ezért szín- és mintaválasztéka nem ismer határt. Amennyiben anyaga nem tiszta pamut, nem igényel vasalást.

harlequinboheme

Organza – elérhető luxus
Ez a leheletvékony szövet eredetileg tiszta selyemből készült, ma már többnyire nejlonnal vagy poliészterrel keverten vagy tiszta műszálból szövik. A prémium kategóriában ma is találhatunk tiszta selymet, de a könnyebb kezelhetőség miatt gyakran azokat is műszállal keverik. A kissé merev, jó tartású anyag fényáteresztő képessége kiemelkedő, ezért akár mélybordó vagy épp fekete színben is karnisra kerülhet, mégsem lesz éjszakai sötétség a helyiségben. Díszítése is igen sokféle: nemcsak hímzéssel, színes fonalakkal, hanem maratással is kerülhet rá különféle motívum. Vasalást igényel.

Sable – természetesen szép
Hasonló a voiléhez, de sűrűbb szövése miatt a sable kevésbé fényáteresztő, viszont épp ezért a könnyű szövött függönyök közül az egyik legkönnyebben kezelhető. Szín- és mintaválasztéka áttetszőbb testvéréhez hasonlóan igen széles, minden ízlést kielégítő. A természetes hatású függönyöket kedvelők között kiemelkedő a népszerűsége, ami szövéstechnikájából ered: különböző vastagságú szálakból készül, ennek köszönhető jellegzetes felülete. Vasalást nem igényel.

reluxa2uj

Struktúr – egyszerűen jó
Szimpla hálószövéssel, poliészterből készül ez az egykor olyan népszerű textil, ami ma már egy kicsit feledésbe merült. Nincs rajta minta, a legkönnyebben kezelhető függönyanyag azonban kapható különböző színekben is. Vasalást egyáltalán nem igényel.

Spagetti függöny – egy kis extravagancia
A spagetti- vagy más néven zsinórfüggöny meghökkentő megoldást jelenthet lakásunk számára: az általában műszálból készült dekoráció elképesztően sokféle színben kapható, feketétől egészen a színátmenetesig. Jellegzetes megjelenéséből adódóan könnyen kezelhető, bár mosáskor különösen érdemes mosózsákot használni, hogy a szálak ne keveredjenek össze. Vasalni nem kell.

Spagetti szalagfüggöny

Voile – igazi jolly joker
A francia eredetű szó, amelyből származik, azt jelenti fátyol: a voile az az anyag, amely lakásunkat kellőképpen elrejti a kintről kukucskáló szemek elől, a fényt ugyanakkor – szövésétől és színétől függően – beengedi otthonunkba. Anyaga lehet tiszta pamut, len vagy műszálas, óriási színválasztékban kapható, gyakran hímzéssel vagy színesen nyomott mintával díszítik. Így választhatjuk akár minimál stílusú nappalihoz, klasszikus eleganciával berendezett hálószobába vagy country stílusú konyhához, de a gyerekszoba vadócos színvilágához is remekül illeszkedhet. A voile vasalást igényel.

voile

Facebookmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.